9.rész - Fotózás..:$

Annyira, de annyira sajnálom. Viszont nem fogok hazudni, nem túl könnyű a kollégiumi élet. Nagyon durván be van osztva az időd és ha van egy kis pihenő örülsz, hogy lecsukhatod a szemed. Szóval esedezek a bocsánatotokért és őszintén remélem, hogy nem felejtetek el. Amint meg lesz a laptopom jönnek gyakrabban. Bocsi még egyszer. Jó olvasást! :)

Reggel arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcom és a nevemet suttogja.

- Mi az, mi van már? - Nyögdécseltem erőtlenül. Kinyitottam a szemem, de nem volt még olyan bántóan világos.

- Öltözz, indulunk. - Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem.

- Hány óra van?

- 5 perc múlva hajnali 4. - Én még csak akkor fogtam fel az előbbi válaszát.

- Mit vegyek fel?

- Ne aggódj. Összepakoltam neked.

- Jézus, mikor keltél? - Felültem az ágyban. Nem tehetem meg, hogy itt fetrengek, mikor valószínűleg jóval fáradtabb, mint én.

- Három körül, de nem fontos. Megszoktam már ezt.

- Mi vagy te? - Hogy lehet az ilyesmihez hozzászokni? Iskola időben sem mindig tudok felkellni.

- Elfoglalt. - Mosolygott rám pimaszul. Hihetetlen, de még ettől sem lett rossz fiús. Mindenhogy nagyon édes. Még részegen is. Tudom. Egyszer, mielőtt elment, na jó.. Párszor. Oké. JÓ PÁRSZOR. Szóval mielőtt elment volt pár buli.. Ír whisky, korsós sör és hasonlók közelségének nehéz ellen állni. Hát mi nem álltunk. Nem olyan "mileszvelemhogyhívnak" bulikról beszélek. Nem ütöttük ki magunkat. Csak ritkán, de akkor ott voltak a többiek és vigyáztak az erősen illuminált személyre.

- Kicsim, te most alszol?

- Mi?... Ja, nem. - Felpattantam az ágyból és körbe néztem. - Hol van az amit fel fogok venni?

- A szobámban a... - Nem hallgattam végig. Úgyis tudtam, hogy az ágyon lesz. Kilőttem az ajtón és beszáguldottam a szobájába. Természetesen ott volt ahol gondoltam.( Ez volt az:)

Bevágódtam a fürdőszobába, mindent elintéztem, és csalódottan ki vánszorogtam. Sminket nem hozott.

- Kész vagyok. - Mondtam félhangosan a kocsijánál ténykedő Niall-nek. Ez is változott. Tud vezetni.

- Gyönyörű vagy. - Úgy nézett ki, mint aki meg van lepve. Értetlenül néztem rá. - Sokkal szebb vagy így. Hidd el. - Most a ruháról, vagy a sminktelenségről beszél? Jézus atya Hope! Szerinted melyikről?! Felpofoznám magam.

- Köszönöm. - Nem értek egyet, de nem szeretnék vele vitatkozni.

- Ha nincs ellenvetésed, mehetünk. - Kedvesen mosolygott, de nem tűnt valami türelmesnek.

- Persze, menjünk. - Eszméletlen gyorsan képes vagyok elkalandozni. Ez bosszantó. Most is, ahogy beülök az autóba, agyilag teljesen máshol járok. A kialvatlanság az oka. Kipihenten földhöz ragadtabb vagyok.

Miután elindultunk, szinte azonnal elaludtam. Niall Londonban ébresztett fel.

- Hogy jöttünk ide anélkül, hogy kiszálltam volna?

- Komppal. - Niall Horan? Egy kompon? Semmi magán repülő?

- Magán komppal? - Létezik egyáltalán ilyesmi?

- Nem. - Nevetett, aztán szólt, hogy kiszállunk.

- Legközelebb, felviszlek a London Eye tetejére.

- Most miért nem? - Próbáltam szomorúnak tűnni, de nem tudtam leplezni izgatottságomat. Körbe tudtam volna úszni a Britszigeteket ennyi energiával. Talán indulnom kéne az olimpián..

- Nincs időnk rá, de bepótoljuk. Ígérem. - Olyan édes. Nem hiszem, hogy sok hozzá hasonló férfi él ezen a bolygón. Hülye lennék nem szeretni.

- Rendben. - Mosolyogtam rá legalább kétszáz-ezer kilowatt-tal. Megfogta a kezem és besétáltunk egy óriási épületbe. Gyönyörű volt. Még a lift is drágább lehetett, mint az egész házunk.

- Szóval.. Én most Hope Horan vagyok. Az unokatesód Atlantából. - Szögeztem le egyszerűen.

- Oké.. A neved jól hangzik. - Mosolygott sejtelmesen. - De nem hiszem, hogy Atlanta jó ötlet, tekintve, hogy sosem jártál még ott, mi viszont már igen. Nyugodtan maradhatsz Ír. - Kihúztam a kezem az övéből. Meglepetten nézett rám.

- Tudod.. Ez családon belül törvénytelen. Duplán rossz ha híres vagy. - Rosszallóan csóválta a fejét, de elnevette magát. Talán csak lassan esett le neki.

A lift megállt és egy kisebb, kevésbé díszes folyosón találtam magam. Ez nem lehet ugyanaz a hely. Kizárt. Niall érthetetlen okokból sietni kezdett. Szinte futnom kellett utána. Hirtelen berobbant egy ajtón, ott megállt. Úgy tűnt lehiggadt. Aztán négy idióta ugrott elő ordítva dobozok és függönyök mögül. Niall csak ugrott egyet, de én sikítottam. Az infarktus kerülgetett.

- Jézus Isten. Ne haragudj. - Ugrott mellém Louis. Azt hiszem.

- Haver.. Bocs. Azt hittük egyedül jössz. - Sajnálkozott az egyik. Nem tudom a nevét. Az arca ismerős, de a haja nem illik a képbe. Azt hiszem olyasminek kéne lennie, mint a göndöré, vagy, mint Bieberé, de nem is hasonlított egyikre se. Nem is volt neki sok. Azt hiszem Liam, legalábbis a szemöldökéből ítélve.

- Srácok, ő az unokatesóm.

- Hope Horan. - Nyújtottam kezet sorban mindenkinek.

- Miért nem tudtunk eddig róla? - Harry meredten bámult hol rám, hol Niallre. Miért gondolkozik ez a fiú?

- Azért.. Hát.. Azért, mert én is most tudtam meg.

- Nem lehet, hogy.. - kezdte volna Zayn, de Niall félbe szakította..

- NEM!

- Srácok, kezdünk. A helyetekre. - Hangzott fel közvetlenül mögöttem egy erős férfi hang. Megdermedtem a rémülettől. Lassan hátra fordultam, de nem láttam semmit. Szó szerint. Egy fekete póló az egész látó terem elfoglalta. Felemeltem a fejem és csak ott, a magasban tudtam felfedezni egy arcot.

A fiúk a kérésnek megfelelően cselekedtek, és alig hogy ráléptek a fehér vászonra, már kattogott is a gép. Milyen helyesek.. Mind. Szívesen lennék az a kamera ha így néznek rám. Niall.. Niall pedig pont olyan édes, mint mindig. Nem fogok bírni magammal. Egyetlen pillantásától felforr a vérem. Hogy tudom majd megállni, hogy ne ugorjak a nyakába? Hogy fogom bírni a puha ajkai nélkül? Becsuktam a szemem és felidéztem magamban az utolsó csókunkat. Beleborzongtam a vágyba ami elborította az egész testem.

- Hope! Mehetünk?

- Persze. - Válaszoltam sietve mikor rájöttem, hogy hozzám beszélnek.

- Mire gondoltál? - Kicsit túlzásnak tartottam, hogy ilyen személyes kérdésekre kelljen válaszolnom. Mégha a kérdező maga Harry Styles is..

- A barátomra. - Mondtam végül és Niallre néztem. Kicsit elpirult. Jajj, Istenem.. Akarom őt. Legalább egy ölelést.

- Ki megyek a mosdóba. - Jelentettem be. Nem tudtam hol a wc, de az az igazság, hogy egy percig sem érdekelt. Elővettem a telefonom és írtam egy sms-t Niallnek.

"Gyere."

Nem volt túl hosszú, de lényegre törő annál inkább. Pár másodperc múlva kivágódott az ajtón. Nem bírtam már. Neki estem a szájának és a falhoz nyomtam.

- Hope.. - Nyögte a csókunkba.

- Hm?

- Megláthatnak. - Hajolt el.

- Nem érdekel. - Égett a testem. Hogy gondolta, hogy elengedem akár egy perce is? Válaszképp most ő csapott le ajkaimra és betolt egy ajtón. Felültetett egy asztalra és úgy folytattuk. Aztán valaki benyitott. Elugrottunk egymástól.

- Úristen.

- Lou.. Ez nem az aminek látszik. - Erőlködött Niall.

- Szóval nem az elveszett muffin sütőmet keresed a szájában?

- Azta.. De! Honnan tudtad? - Bámultam rá csodálkozva.

- Te most.. Az unokatesóddal akartad csinálni? - Miről beszél? Mi nem is.. Úristen! De. Mi majdnem.. A munkahelyén.

- Ő nem az unokatesóm. - Louis habozott. Összezavarodott. Nem tetszett a helyzet. Olyan volt, mint egy rossz szappanopera. Nem mondott semmit. Csúnyán nézett ránk és kiment. Megijedtem. Mi lesz most? Félve Niall-re néztem, még mindig azt a helyet bámulta ahol az előbb Louis állt. Fájt neki, és ez csak is az én hibám volt. Alapból én találtam ki, hogy titkolózzunk. Az már csak hab a tortán, hogy ennek ellenére nem bírtam magammal és rámásztam munka közben.

- Sajnálom. - Suttogtam erőtlenül. Nem nézett rám. Gondolkozott.

- Ugyan.. - Válaszolt kicsit késve.- Túl fogja élni.

"Túl fogja élni." Még az autóban is ez a három, egyszerű szó visszhangzott a fejemben. Néha hozzám szóltak, de nem tudtam figyelni rájuk. Szinte fojtogatott a bűntudat, ha csak a csendben az ablakon kifelé bámuló Niall-re, vagy a csukott szemmel zenét hallgató Louis-ra néztem.

- És te? Azt mondtad van barátod... - Csend lett. Fogalmam sincs mit mondott, de abból ítélve, hogy senki nem válaszolt, Harry hozzám beszélhetett..

- Ne haragudj, megismételnéd a kérdésed?

- Arról beszélgettünk a srácokkal, hogy nehéz lehet a lányoknak, hogy ennyi csaj van körülöttünk. A barátod nem féltékeny, mert velünk vagy? - Jézus.. Teljesen elvörösödtem.

- Nem... Nincs oka rá. - Rá mosolyogtam a fürtösre, had örüljön, ő pedig ezen felbátorodva folytatta a faggatásom.

- Hogy hívják? - Basszus.

- Ízé.. James. - Harry arckifejezése gyorsan megváltozott, szemöldöke a magasba szökött és össze szűkültek  a szemei.

- Milyen James?

- Bond! - Na ne.. Ennél még a hallgatás is jobb lett volna. Néma csend lett az autóban. Niall röhögni kezdett, de nagyon. Olyan édesen csinálja.. Egyébként az egész társaság rajtam nevetett, mire eloszlott a köd a fejemből.

- Szóval kitaláltál egy kamu barátot, hogy lekoptasd? -  Zayn szavait hallva kezdtem egyre kevésbé viccesnek érezni a helyzetet. Nem tudtam mit mondani. Csak néztem Harry-t, eddig nem tűnt fel, de ő nem volt olyan jó kedvű, mint a többiek. Újra rám tört a bűntudat.

- Az Istenért! Hope velem van. - Jelentette ki egyszerűen Niall. Megint csend lett.

- Úgy érted... - kezdte volna Liam, de Harry félbeszakította.

- Ti jártok?