6.rész - The Royal Canal

Olyan szépet álmodtam, hogy az szinte már törvénytelen. A tengerparton voltunk a srácokkal. Mind a 10-en. Pont, mint régen. Annyi különbséggel, hogy mi voltunk az egyedüli emberek arra. Az egész olyan volt, mint egy lakatlan sziget, persze csak ha nem számolom a gigantikus Nando's-t a pálmák között. Az egész nagyon egyszerű volt, mégis csodálatos. Futkároztunk a homokban, játszottunk a tengerben, aztán bekajáltunk az étteremben és közben óriásiakat nevettünk. Gondtalan, felelőtlen és vidám volt. Találtunk úszó szemüvegeket és légző csöveket,( pipákat, vagy akárhogy is mondjákokat.)

Azokkal úszkáltunk, láttunk egy csomó érdekes halat, kagylót, rákot. A nap már lemenőben volt, mégsem voltam fáradt. Valami hegyesre lettem figyelmes. Egy uszonyra. Szürke volt és félelmetesen gyorsan közeledett. Felsikítottam.

- Hope! - Kapták felém a fejüket valamennyien egyszerre.

- Cápa! - Kiabáltam nekik.

- Nyugodj meg szívem, ez nem az. - Niall erős karjainak szorításában találtam magam. Nem értettem mi más lehetne. Ez egy cápa. Lehet, hogy megöl, mégsem féltem. Már nem, az ő ölelésében nem.

- Hope.. - Mosolygott szelíden és maga felé fordított. ( Az álmainkban nem a saját szemünkön át látjuk a világot.) - Ez csak egy delfin. - Ahogy kimondta az ijesztő uszonyos hitelt is adott a szavának. Kiugrott a vízből. Egy palackorrú, annak is a szebbik változata. Az ugrás robaja miatt, mindenki elhallgatott és a csodálatos állatot nézte. Gyönyörű volt ahogy kiemelkedett a habokból. Teljes testtel visszafordultam felé, de továbbra is Niall karjaiban lebegtem. A vállamra helyezte a fejét, hogy még gyönyörűbbé tegye a pillanatot.

- Szeretlek. - suttogta a fülembe. Elmosolyodtam és tovább kémleltem a vizet. Feltűnt a többi delfin is. (Nem magányos állat.) Felnyúltam Niall arcához és végig simítottam rajta. Olyan puha a bőre. Visszafordultam az irányába és felugrottam rá. A lábamat a dereka köré kulcsoltam és úgy néztük egymást. Az egész olyan valószínűtlen volt. A tengerben,  naplementében, delfinekkel, együtt.

- Én is. Nagyon. - Suttogtam vissza, mire közeledni kezdett és megcsókolt. A vágy, mint bomba robbant be a testembe. Nem fogom elengedni, soha. Lassan és finoman csókolt, de én nem bírtam tartani ezt a tempót. Gyorsítottam rajta.

- Hope.. - Ne most akarjon már beszélgetni... Azt hittem megőrülök. Beletúrtam a hajába és folytattam tovább.

- Hope!

- Mi van már?

- Jó reggelt!

- Ne.

- Mi?

- Ne, ne, ne, ne. - Azt hittem ott, helyben sírva fakadok. Csak álom volt. Aludnom kell. Aludni akarok.

- Most mi bajod van?

Kinyitottam a szemem. Niall guggolt az ágyam mellett. Niall! Beleborultam a nyakába, aminek következtében hátra estünk a földön. Úgy voltunk egy ideig, egymáson.

- Hope.. Én.. Most nem barátok vagyunk? - Ledöbbenten támaszkodtam fel, hogy rálássak az arcára. Igaza van. Nem játszhatok vele.. - Nem mintha ellenemre lenne a helyzet, de mivel tisztességes fiú vagyok, úgy érzem kötelességem szólni, ez túl megy a barátság határain. - Mi? Hogy mondhat ilyet? Már nem akar engem? Vagy csak kedvesnek akar látszani? Nem. Ha annyira szeretne tőlem valamit kihasználná az alkalmat.

- Ő.. Persze, igazad van. - Hadartam és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Vágytam arra, hogy igazából is megcsókoljon. Minden porcikámmal. Lehetséges lenne, hogy ő már nem? Felálltam és pár ruha kíséretében elhagytam a szobát.

Egy gyors zuhany után felöltöztem ebbe:

és oda indultam ahol Niallt hagytam. Nem csalódtam. Az ágyamon ült és kibámult az ablakon. Megálltam az ajtóban és néztem. Annyira helyes volt és édes és.. annyira Niall. Miután rájöttem, hogy el is kell indulni valamikor, bementem és leültem mellé. Az ágy süppedésére nézett csak felém és akkor is csak nagyon lassan.

- Látsz valami figyelemre méltót? - Hülyébb szavakkal nem megy basszus?

- Nem.. 

- Akkor?

- Hát tudod.. Van aki.. Szokott gondolkozni.

- Tudom.. Ezért kérdezem, hogy TE mit csinálsz. - Gonoszul elmosolyodtam.

- Noss.. Gondolkoztam. - Meglepett, hogy meg se próbált visszaszólni, és még mosolygott is.

- Van rá esély, hogy elfogod mondani miről?

- A srácokról. - Hát.. Bevallom picit rosszul esett, hogy pár perce letepertem, de ő másokra gondol.

- Mármint.. Melyik srácokról? - A One Directionösökről vagy a BTF-esekről?

- Mattékről. - Az jó. Legalább nem az 1D.

- Beavatsz? - Próbáltam minél barátságosabbnak tűnni.

- Azon gondolkozok, hogy ha most megint össze barátkozunk, tulajdonképpen nem jó.

- Ezt nem értem. Miért nem? - Fogalmam sincs miért ne lenne jó ha újra összejönnénk a srácokkal..

- Hope.. Hogy, hogy miért nem?! - Olyan elkeseredett volt a hangja, hogy az már nekem fájt. - Ősszel megint elmegyek. Megint itt hagynék mindenkit.

- Ez kedves. - Mosolyogtam. - Nem fog rád senki haragudni amennyiben előre szólsz, hogy elhagyod Ír országot és persze nem feledkezel meg rólunk..

- Ez biztos? - Azt hiszem az előbb sírt volna ha nem jövök be. Megöleltem és rámosolyogtam, csak aztán válaszoltam.

- Persze. - Nem nyugodott meg. Szegény.. Nem tudom hogyan segíthetnék neki.

- Hope..

- Igen?

- Te se fogsz haragudni? - Na én most tartok ott, hogy képzeletben megerőszakolom.

- Jézus.. Niall.. Persze hogy nem. -Nem válaszolt, csak felállt és lesétált az ajtóhoz. Mikor utolértem kinyitotta az ajtót és csendben elsétáltunk a törzs helyünk felé. A Royal Canal folyó partjához.

A többiek már ott voltak. Nevettek valamin, de ahogy észre vettek minket  elhallgattak. 

- Hát... Hello..- Préseltem ki magamból nagy nehezen. Zavarban voltam és szégyelltem magam. 

- Sziasztok.. - Mosolygott Niall.. Nem volt teljesen természetes, de nem látványosan mű. Úgy tűnik nem csak énekelni tanult a show biznisz világában. 

Senki nem szólalt meg egy ideig. Kínos volt. Végül Chels kikiabálta a nevemet és hozzám rohant. 

- Itt vagy. - Mosolygott rám és átölelt. Ugyanígy tett Niall-el is, aztán April és Nicole is odajöttek, végül már az egész csapat ölelkezett. Utána leültünk a partra ugyanabban a sorrendben ahogy eddig. Matt, Chels, Dave, Chris, Adam, Nicole és April, Niall, én és végül Josh. 

- Szóval.. már nem táncolsz? - Teljesen lesokkolt mikor Chelsea elmesélte, hogy befejezte.

- Motorbalesetem volt. Eltört a lábam. Nem jó a bokám. 

- Sajnálom...- Mondta egyszerre April és Nicole. 

Rengeteg megbeszélni valónk volt, de nem nagyon tudtam figyelni. Niall körül forgtak a gondolataim. Eszembe jutott, hogy kezdődött minden és milyen szép volt amíg együtt voltunk, meg persze az álmom.. Fel se tűnt, hogy bámulom. 

Hope, Hééjj, Hope itt vagy? ~ Annyira elmerengtem, hogy szinte meglepett, hogy hozzám szólnak. Nehezen, de elfordítottam a fejem és értetlen tekintettel bámultam a többiekre.

-Mi... Mi van? - Ezzel csak rontottam a helyzetemen. Azt hiszem. - Én... én csak elbambultam. - Nem igaz. Mintha velük még nem történt volna hasonló... - Jobb ha megyek. - Felálltam és elindultam hazafelé. Hangos nevetés hangja visszhangzott a fülembe, egész úton. Rövid ideig hallottam csak, de a szégyen érzettel együtt az is megmaradt. Kínos.

Hazaérve felcsörtettem az emeletre és bevágódtam az ágyamba. Beletemettem a fejem a párnáimba és elaludtam. Nem tudom mikor ébredtem, de nem voltam egyedül. Niall eljött volna? Utánam? Lassan felemeltem a fejem, de szinte sokkot kaptam. Szóval nem Niall..